Baleset a 64-es számú főúton
Mezőszilas és Dég között, egy felborult kamion miatt, a forgalom félpályán halad.
Mezőszilas és Dég között, egy felborult kamion miatt, a forgalom félpályán halad.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két tolcsvai férfival szemben, akik egy lengyelországi cégtől autóalkatrészeket rendeltek, de nem fizették ki azokat.
A 2015. augusztus 7. és 2015. augusztus 9. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A betöréses lopások elkövetőivel szemben országosan végrehajtott összehangolt akció keretén belül, újabb több megyét érintő sorozatot derített fel a rendőrség.
Hat személygépkocsi ütközött össze Debrecen és Ebes között.
Az elmúlt 24 órában egy embercsempésszel és 40 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök.
Az autópálya Pest megyei szakaszán egy kamion szenvedett balesetet.
A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy nagyhegyesi templomba, ahonnan különböző kegytárgyakat és készpénzt tulajdonított el.
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a település határában.
Az egyik gyanúsított megpróbált elfutni az esztergomi járőrök elől.