Csúszós utak, balesetek Békésben
Békés megyében Szeghalom térségében 75 percen belül 6 közlekedési baleset történt. Az eddigi információk szerint egyik balesetnek sincs sérültje.
Békés megyében Szeghalom térségében 75 percen belül 6 közlekedési baleset történt. Az eddigi információk szerint egyik balesetnek sincs sérültje.
Elfogták az elkövetőt és egyik társát, a harmadik férfit továbbra is keresik.
Bűncselekmény áldozata lett a miskolci idős férfi.
A gyanú szerint 2 helyre tört be tavaly az a férfi, akinek ügyét vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség.
A nyírábrányi határátkelőhelynél egy lengyel férfi érvényes úti okmány nélkül akarta elhagyni az országot.
A 18 éves nő Balassagyarmaton, az utcán kapta ki a sértett kezéből értékeit.
A győri és a budapesti nyomozók összesen bruttó 11243,3 grammnyi "anyagot" foglaltak le.
Betörtek egy nagyhalászi kocsmába. A feltételezett elkövető a helyszínelés közben felhívta a rendőrséget.
A Zala megyei nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg azt az ügyet, amely 2014. május 7-én Nagykanizsán történt, amikor egy zákányi férfi autójával halálra gázolt egy idős férfit.
Visszaadták a rendőrök a bakonszegi férfinak eltulajdonított gépkocsiját.