Intézkedéstaktikai képzés polgárőröknek

A közös szolgálatellátás hatékonyságának javítása érdekében a rendőrök által szervezett képzésen vettek részt a debreceni polgárőrök.
A közös szolgálatellátás hatékonyságának javítása érdekében a rendőrök által szervezett képzésen vettek részt a debreceni polgárőrök.
A borsodi rendőrök 24 óra leforgása alatt öt elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe.
Jó hely- és személyismeretének köszönhetően három órán belül azonosították a mezőcsáti járőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Nyílt napot tart a rendőri pálya iránt érdeklődőknek öt rendőrkapitányság.
A mozdonyvezető Ikrény térségében nem tudta elkerülni az ütközést.
A rendőrök egy idős, mozgáskorlátozott férfit mentettek meg a fagyhaláltól Sárazsadányban, aki saját lakásában a földre esett, már több napja nem tudott felállni és segítséget kérni.
A Zala megyei Egervárnál történt balesetben egy 39 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy 31 éves férfit pedig mentőhelikopter vitt életveszélyes sérülésekkel a kórházba.
Nagy reményekkel érkezett, de bilincsben távozott az a három gyanúsított, akiket Nyergesújfalun értek tetten a rendőrök.
Száztíz perc alatt elfelejtette saját kérdéseit a Blikk újságírója.
A rendőrök, az autópálya Budapest irányába vezető oldalán történt baleset miatt, Besnyőnél a 6-os számú főútra terelik a forgalmat.