Elismerések a Nemzeti Ünnep alkalmából Nógrádban

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa részesült elismerésben.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa részesült elismerésben.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint az alábbi útszakaszokon kell forgalomkorlátozásokra számítani 2014. október 23-án, a 10 óra körüli állapot szerint.
Bucsek Gábor dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya 2014. október 22-én elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban Nemzeti Ünnepünk, október 23. alkalmából.
A csornai rendőrök azonosították a gépkocsivezetőt, aki kavicsszállító járművével a sorompót megrongálta.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint újabb útszakaszokon vezettek be korlátozásokat 2014. október 23-án, a 9 óra körüli állapot szerint.
Dávid Károly r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Nemzeti Ünnepünk, október 23-a alkalmából megtartott ünnepi állománygyűlésen elismeréseket adott át.
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2014. október 22-én Nemzeti Ünnepünk alkalmából elismeréseket adott át.
A vád szerint a gyanúsított intézkedés közben inzultált egy a siófoki mentőápolót.
Kisdombegyházon és Battonyán 2014. október 22-én 11 Magyarországra illegálisan érkezett külföldit fogtak el a rendőrök.
Egy kerékpáros vesztette életét a baleset következtében.