Rendőrök törték rá az ajtót, hogy megmentsék az életét
Dombrádi lakásában lett rosszul a néni.
Dombrádi lakásában lett rosszul a néni.
Utasai nem tudták igazolni Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat.
A terjesztők és a fogyasztók ellen is vádemelést javasol a rendőrség.
J. Zoltán nem tanulni akart, a gyanú szerint lopás céljából tört be az esztergomi iskolába.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2014. február 18-án tartotta a 2013. évet értékelő értekezletét.
A rendőrök befejezték a helyszínelést a 4. számú főúton.
Egy román felségjelzésű tehergépkocsi és egy magyar forgalmi rendszámú személygépkocsi ütközött össze a 4. számú főúton.
A Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozást indított rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 és egy 19 éves veszprémi férfi ellen.
A Veszprémi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte 2014. február 17-én azt a pápai nőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy társával több idős embert is az otthonában lopott meg.
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefolytatott nyomozás iratait küldte meg az ügyészségnek a napokban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.