Engedély nélkül halásztak
A rendőrök érték tetten őket.
A rendőrök érték tetten őket.
Saját fiát is rávette a lopásra.
Késsel támadtak a sértettekre.
Tetten érték azt a két szegedi lakost, akik 2013. július 19-én délután egy lezárt biciklit akartak eltulajdonítani Szeged egyik bevásárlóközpontjának kerékpártárolójából.
Befejeződött a nyomozás
Műszaki berendezéséket loptak el.
Az M1 autópályán ellenőrizték a rendőrök azt a személygépjárművet, melynek sofőrje 7 külföldi személyt próbált átjuttatni a határon.
A mosonmagyaróvári kórház főbejáratánál ért véget az a szóváltás, mely néhány fiatal között az egyik helyi szórakozóhelyen kezdődött el.
Lesodródott, majd fának ütközött egy személygépjármű.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom.