Lezárt ügyek: Termesztett csendélet

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, amit egy cannabis-termesztővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, amit egy cannabis-termesztővel szemben folytatott.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 2023. június elején történt bűncselekménnyel kapcsolatban.
Olaszország is népszerű úti cél a magyarok számára, ráadásul az egyik legkedveltebb tengerpart, Jesolo autóval úgy 700 km. Sokan viszont bevállalnak távolabbi célpontokat is. Nekik próbálunk segíteni tanácsokkal.
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. június 19-én és június 20-án Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében.
Kábítószer birtoklással gyanúsítják őket.
A 68 éves debreceni férfinek három parkoló autót is össze kellett törnie ahhoz, hogy rájöjjön, ittasan nem tud vezetni. A helyi rendőrök előállították.
A karcagi rendőrök két helyi lakost gyanúsítanak a több rendbeli lopás elkövetésével.
A megalapozott gyanú szerint öt lóboxot lovasított meg egy mányi férfi. A bicskei rendőröknek köszönhetően a sértett kára napokon belül, teljes mértékben megtérült.
A sofőr ellen a kaposvári rendőrök eljárást indítottak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján, az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán fogták el a rendőrök az embercsempészt, aki megpróbált elmenekülni.