Keressük a képen látható férfit

A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható ismeretlen elkövető azonosításához.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható ismeretlen elkövető azonosításához.
Egy miskolci rablássorozat elkövetőinek felderítéséért és elfogásáért kapott rendőrfőkapitányi jutalmat Szabó Attila Levente c. r. alezredes és Farkas József r. főtörzsőrmester.
A hevesaranyosi férfi indulás előtt másik gépjármű rendszámát szerelte fel autójára.
Több elfogatóparancs is érvényben volt az ellen a férfi ellen, akit a hatóságok Nagy-Britanniában elfogtak.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Két rendőrkapitányság területén hajtottak végre fokozott ellenőrzést az egyenruhások Komárom-Esztergom megyében.
A gödöllői rendőrök várják azok jelentkezését, akik bármilyen információval segíteni tudják a tettes azonosítását!
A hódmezővásárhelyi rendőrök befejezték a nyomozást egy helybeli férfival szemben, aki otthonában nagy mennyiségben marihuánát termesztett.
Az elkövetésnél használt parókát az elkövető bűntársa a Dunába dobta.
Nem először kapták járművezetésen az érdi járőrök azt a 34 éves törökbálinti férfit, akit korábban jogerősen eltiltottak a vezetéstől.