Rendőrségi bemutató, bűn- és balesetmegelőzési tanácsadás Szécsényben

A Nógrád megyei rendőrök is részt vettek a szécsényi kastély előkertjében tartott nagy rendezvényen.
A Nógrád megyei rendőrök is részt vettek a szécsényi kastély előkertjében tartott nagy rendezvényen.
A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak azzal a két mélykúti fiatallal szemben, akik a gyanú szerint éjszaka támadtak rá egy idős férfira azért, hogy eltulajdonítsák az értékeit.
A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A váci rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg azt a 41 éves nőt, aki leparkolt és bezárt autójában magára hagyta kislányát.
Egy 23 éves szátoki és egy 20 éves csengeri férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a balassagyarmati nyomozók.
A rendőrök által kiszabott bírság és parkoltatás akasztotta meg a szerb karavánt.
A kézbesített ebéd még ki se hűlhetett, de biciklijének már csak hűlt helyét találta egy kerékpáros ételfutár. A feltételezett elkövetőt két nap múlva fogták el, eddig összesen kilenc hasonló lopással gyanúsítják a IX. kerületi rendőrök.
A rendőrök 1 esetben 4 illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Vas megyében.
A rendőrök 7 esetben 45 illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Bács-Kiskun megyében.
A rendőrök 12 esetben 53 illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.