A budafoki rendőrök előállították a buszt megállásra kényszerítő autóst és utasát

A XXII. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást.
A XXII. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást.
Újabb magyar rendőri kontingensek segítik Észak-Macedónia és Szerbia határőrizeti tevékenységét.
A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött terepjárót foglaltak le Csanádpalotánál.
Befejezte az ügy vizsgálatát a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, azzal a három férfival szemben, akik kiraboltak egy 64 éves férfit otthonában.
A nagykörősi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 19 éves férfit, aki áldozatától először kért, majd erőszakkal elvett 10 ezer forintot - a gyanú szerint.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint ellopta ismerőse autóját.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A kecskeméti nyomozók előterjesztést tettek az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatására.