Ellopott egy motort a VI. kerületből

A terézvárosi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
A terézvárosi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
A magukat szír állampolgárnak valló férfiakat a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A magukat szír állampolgárnak valló külföldieket előállították.
Az elmúlt időszakban Tolna megye útjain megnövekedett a súlyos kimenetelű balesetek száma, ezért a forgalomellenőrzők – köztük a motoros rendőrök – napi rendszerességgel járják a megyei balesetveszélyes útszakaszait. A közlekedési ellenőrzések célja a balesetek megelőzése.
A rendőrök egy nap alatt elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint alkalmi ismerősétől pénzt lopott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya által végrehajtott akció során egyszerre két motoros gyorshajtót sikerült rajtakapni.
A pásztói nyomozók egy 16 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként.
A Csongrádi Rendőrkapitányság befejezte az ügyek vizsgálatát azzal a két férfival szemben, akik aggregátort, illetve konyhai eszközöket tulajdonítottak el egy raktárból Tömörkényen. Lopás miatt kell felelniük.
Jogellenesen jutott be az ország területére öt külföldi férfi.
Csongrád-Csanád megyében 53 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a tegnapi nap folyamán.