Embercsempész rendőrkézen

A rendőrök elfogtak egy 33 éves román sofőrt, aki a gyanú szerint 10 szír állampolgárt akart jogellenesen Ausztriába szállítani.
A rendőrök elfogtak egy 33 éves román sofőrt, aki a gyanú szerint 10 szír állampolgárt akart jogellenesen Ausztriába szállítani.
A határsávban élők és dolgozók járhatnak munkába.
A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy nő kezéből lopta el a mobiltelefont.
Az új koronavírussal kapcsolatban terjesztett rémhírt egy abonyi fiatalember.
Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Nagyszénáson. Az autó vezetője későn vette észre az út szélén álló férfit, ezért történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Az ajkai rendőrök egy 44 éves devecseri lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
A Tatabányai Rendőrkapitányság gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a gyanúsítottat.
A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen gépjármű vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről, vagy az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkeznek.
Elfogásáig több mezőzombori portára is betört az a helyi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
A Magyarországra illegálisan érkezett férfiakat Békéscsabán fogták el.