Bódult vezetőt szűrtek ki a rendőrök a forgalomból

A 33 éves férfi bódító hatású szer befolyása alatt közlekedett Tatán.
A 33 éves férfi bódító hatású szer befolyása alatt közlekedett Tatán.
A XI. kerületi nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy társasház mélygarázsából felniket loptak, majd eladták egy ismerősüknek. A rendőrök az orgazdát is elfogták.
A gyanúsított – miután társát Németországban elfogták a szállítmány egy részével – sietve el akarta költöztetni a marihuánaültetvényt, de a rendőrök túl korán érkeztek.
A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Négy megye bűnügyi munkatársait díjazták.
Szent György nap alkalmából a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományából többen részesültek elismerésben.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai egy nőt és három férfit vettek őrizetbe, majd hallgattak ki gyanúsítottként.
A tolnai rendőrök büntetőeljárást indítottak a férfival szemben.
A Veszprémi Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett lopás miatt folytat nyomozást egy 25 éves és egy 18 éves férfi, valamint egy 16 éves lány ellen.