A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és bíróság elé állítást javasoltak

Pont kerülhet a mezőcsokonyai telekvita végére.
Pont kerülhet a mezőcsokonyai telekvita végére.
Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A balatonfüredi rendőrök közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként kihallgattak egy 23 éves kecskeméti férfit.
A BRFK a társszervekkel együttműködve újabb éjjeli ellenőrzést tartott az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.
Egy cseh állampolgárságú férfi ellen indult eljárás.
A francia hatóságok körözték a Csongrád megyei határátkelőhelyen lefoglalt gépkocsit.
A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, akinek a letartóztatását a bíróság elrendelte.
A monori rendőrök a sofőrt 24 óra alatt, két utasát 48 órán belül elfogták.
A mátraderecskei nő pénzt és italokat lopott el.
Kabátlopással gyanúsítanak a dombóvári rendőrök egy helyi férfit.