Figyelmetlen volt, halálos balesetet okozott
Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Nagyszénáson. Az autó vezetője későn vette észre az út szélén álló férfit, ezért történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Nagyszénáson. Az autó vezetője későn vette észre az út szélén álló férfit, ezért történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Az ajkai rendőrök egy 44 éves devecseri lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
A Tatabányai Rendőrkapitányság gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a gyanúsítottat.
A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen gépjármű vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről, vagy az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkeznek.
Elfogásáig több mezőzombori portára is betört az a helyi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
A Magyarországra illegálisan érkezett férfiakat Békéscsabán fogták el.
Segítségnyújtás elmulasztása és egyedi azonosító jellel visszaélés elkövetése miatt kell felelniük.
A bajai nyomozók egy nap alatt befejezték a tegnap elfogott férfi ügyében a nyomozást. Vele szemben bíróság elé állítást javasolnak.
Sikkasztás miatt indult eljárás ellene, a Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy 45 éves helyi férfi ügyében.