A rendőrök két napon belül elfogták a rablókat
Egy férfi és egy nő bántalmazott Miskolcon egy járókelőt, akinek a pénzét is elvették.
Egy férfi és egy nő bántalmazott Miskolcon egy járókelőt, akinek a pénzét is elvették.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Vasúti szerelvény és személygépkocsi ütközött Baracs és Nagyvenyim között. A balesetben nem sérült meg senki. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatabányai nyomozók egy 30 éves helyi lakost vettek őrizetbe.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki egyebek mellett szerszámgépeket vitt el több szegedi ingatlanból. Lopás miatt indult ellene eljárás.
Egy román állampolgárságú férfi ellen embercsempészés miatt indult eljárás Pest megyében, aki a gyanú szerint öt határsértőnek nyújtott segítséget abban, hogy Magyarországon keresztül Bécsbe jusson.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai eljárást indítottak egy 33 éves helyi lakossal szemben.
A soroksári rendőrök négy fiatalt elfogtak, két társukat továbbra is keresik.
Több házba betört két fiatalember Kétegyházán. Kerékpárokat, kisgépeket loptak, majd egy harmadik társukkal egy ház elől egy autót is elvittek. A nyomozók előállították őket.
A nagysápi lakos ukrán jogosítványt adott át az esztergomi járőröknek.