Veszprém megyei a dobogó harmadik fokán

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársa harmadik helyezést ért el az országos közlekedésrendészeti versenyen.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársa harmadik helyezést ért el az országos közlekedésrendészeti versenyen.
A debreceni rendőrök négy személyt állítottak elő.
Busznak ütközött személygépkocsijával egy 33 éves mátranováki férfi Bárna külterületén.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja azonosította, és elfogta azt a három férfit, akik közel 1,5 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
Befektetési ígéretekkel verték át a sértetteket. Az okozott kár nagysága közel 250 millió forint.
A pesterzsébeti rendőrök keresik az egyelőre ismeretlen férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság sajtótájékoztatót tartott.
A kecskeméti rendőrök elfogtak egy helyi férfit, akit három lopással gyanúsítanak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tizenegyedik alkalommal rendezte meg 2019. június 7-én a „Kék Nyíl” Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát.
Egy pécsi kisfiú gyermeknapi kívánságát teljesítette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.