Több országon át menekültek a lopott fegyverekkel és ékszerekkel

A tatai rendőrök fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint Németországban követtek el lakásbetörést.
A tatai rendőrök fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint Németországban követtek el lakásbetörést.
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2018. január 12-én.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy ittas sofőrrel szemben, aki Sajóládon elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.
A magyar rendőrök a portugál hatóság által körözött gépkocsit foglaltak le az ártándi határátkelőhelyen.
A biharkeresztesi rendőrök őrizetbe vették azt a macedón férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
Az igali körzeti megbízottak segítettek egy bajba jutott somogygeszti lakoson.
A dabasi rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, aki szerszámgépeket lopott Gyálon.
Továbbra is az előzési tilalom érvényre juttatása a cél az M7-es autópálya somogyi szakaszán.
A siófoki rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki egy helyi üzletből rabolt.
A Szentendrei Rendőrkapitányság a 13090/1193/2017. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.