Ellopták egy fesztiválozó mobiltelefonját
A két nőt a rendőrök a helyszínen elfogták és visszaadták a sértettnek a mobiltelefonját.
A két nőt a rendőrök a helyszínen elfogták és visszaadták a sértettnek a mobiltelefonját.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei 2017. augusztus 10-én fokozottan ellenőrizték a teherautókat az M3-as autópálya borsodi szakaszán.
Mobiltelefont lopott egy házból egy férfi Békéscsabán. Kivágta az épület egyik ablakán a szúnyoghálót, úgy jutott be a szobába, ahol a készülék volt. A rendőrök a bejelentés után nem sokkal elfogták, más bűncselekmény miatt körözés is volt ellene érvényben.
A nyomozók újabb gépkocsi feltöréssel gyanúsítják a kecskeméti fiút.
Zavartalanul haladhat a forgalom Magyarszombatfa térségében.
Azonnal elfogták azt a tolvajt Sátoraljaújhelyen, aki egy 44 éves asszony nyakából kitépte arany nyakláncát az utcán.
Egy 24 éves férfit és egy 36 éves nőt állítottak elő a salgótarjáni rendőrök.
Folyamatos a viharkárok elhárítása Vas megyében.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytatott nyomozást Sz. József győri lakos ellen.
Budapest közútjaira tervezett sebességmérő ellenőrzések.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.