Zsákokba pakoltak
Polgárőrök és közterület-felügyelők segítettek elfogni azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy hajdúnánási tanyáról loptak.
Polgárőrök és közterület-felügyelők segítettek elfogni azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy hajdúnánási tanyáról loptak.
Amíg a sértettek aludtak, a szobájukban lévő értékeiket elvitték.
Ezúttal a hajdúböszörményi rendőrök ellenőrizték a gépjárművezetőket.
Szűrőberendezést, villanymotort és rézkábelt is vittek magukkal.
A rendőrök Debrecenben elfogták azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.
Egy 81 éves asszony vesztette életét.
Szigetszentmiklós térségében két sávon halad a forgalom.
Szigetszentmiklós térségében két sávon halad a forgalom.
A magyar rendőrök a csanádpalotai és a nagylaki határátkelőhelyen öt személygépkocsit foglaltak le a hétvégén, melyeket a német, az osztrák és a spanyol hatóságok köröztek.
Beismerő vallomást tett a dunaföldvári nő.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.