Nyugdíjas rendőrök találkoztak Zalában

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében találkoztak a nyugállományú munkatársaink.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében találkoztak a nyugállományú munkatársaink.
A biharkeresztesi rendőrök a helyi rendvédelmi feladatokat ellátó szervekkel közösen ellenőriztek.
Elismerésben részesültek azok a Veszprém megyei rendőrök és közalkalmazottak, akik közreműködtek Magyarország déli határszakaszának védelmében.
A 2015. november 27. és 2015. november 29. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a taszári körforgalom és a toponári lehajtó közötti útszakaszon.
Elfogásukat követően 72 órán belül bíróság elé állította a Komáromi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakat.
Prok József r. ezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatója adta át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány rekreációs üdülésre használható utalványait a Zala megyei rendőröknek.
A lépcsőházban dolgozó munkások tartották vissza azt a férfit, aki egy kerékpárt akart ellopni.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki dági családi házának egyik szobájában termesztette a kábítószer tartalmú növényeket.
Elismerésben részesültek azok a Pest megyei rendőrök és közalkalmazottak, akik közreműködtek Magyarország déli határszakaszának védelmében.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 91 éves férfi eltűnése kapcsán.
Közlemény a kalocsai halálos baleset ügyében
A szentendrei rendőrök elfogták azt a 47 éves nőt, aki Pomázon árult drogot az ismerőseinek.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.