Legfrissebb híreink

Lefoglalt vágott dohány

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel egy millió forintot érő illegális dohányszállítmányt foglaltak le a rendőrök közúti ellenőrzésükön egy autóból Bánréve külterületén.

Tetten érték a párost

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárt kísérelt meg eltulajdonítani egy páros a szolnoki vasútállomás területéről, de a rendőrök tetten érték őket.

Kisteherautóba zsúfolt illegális bevándorlók - videóval

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kisteherautóban összezsúfolva szállított öt illegális bevándorlót egy férfi Röszkén. A bolgár sofőr mellett további két embercsempész került rendőrkézre az elmúlt 24 órában Csongrád megyében. A rendőrök mindhárom férfit őrizetbe vették.

Egy pásztói házba törtek be

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül azonosították és elfogták a lakásbetörés gyanúsítottjait a pásztói rendőrök.

Kétszer rabolt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt percen belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a 24 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ellopott csokoládék megtartása érdekében meglökött egy 61 éves nőt, majd egy másik sértettet életveszélyesen megfenyegetett.

Elvitte a sértett laptopját

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövetőt a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

Lezárt akta – előbb rabolni próbált, majd lopott is

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki egy dohányboltban próbált rabolni, majd egy ékszerüzletből lopott Szolnokon.

Körözött gépjárművek a záhonyi határon

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ukrajnába jelentkeztek kilépésre a lopott gépjárművekkel közlekedő külföldi férfiak.

Vizet kérve jutottak be a lakásokba

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hónapokban a két nő négy alkalommal jutott be különböző óbudai lakásokba, és onnan csaknem egymillió forint értékben tulajdonított el készpénzt és értéktárgyakat.