Baleset az 54-es számú főúton

Két személygépjármű ütközött össze a 28-as kilométerszelvénynél.
Két személygépjármű ütközött össze a 28-as kilométerszelvénynél.
Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 48-as számú főúton, Nagycsere és Haláp között Hajdú-Bihar megyében.
A gödöllői rendőrök négy férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, a félpályás útlezárást 9 óra 40 perckor feloldották. A forgalom ismét zavartalanul halad.
A Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei az elkövetéstől számított fél órán belül elfogták azt a férfit, aki két nőt követett Veszprémben egy sétányon, majd nemi szervét mutogatta nekik.
A baleset miatt nem járnak a vonatok Tatabánya és Oroszlány között.
Zsarolással gyanúsítanak a zalaegerszegi nyomozók három fiatalembert, akik a gyanú szerint elvették egy gyerek pénzét és számológépét.
Ismét nagy értékű gépkocsit foglaltak le a nagylaki határrendészek.
A kaposvári rendőrök elfogták azt a lábodi fiatalembert, aki pénztárgép fiókkal a kezében menekült a helyszínről.
A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszínelnek.