Tegnapi gyorsak
Több, mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával közlekedett egy autós szerda délután Dombóvár külterületén.
Több, mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával közlekedett egy autós szerda délután Dombóvár külterületén.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságon azon személyek jelentkezését várják, akik 2025. június 26-án 22 óra és 23 óra közötti időpontban Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utca 2. szám előtti útszakaszon közlekedtek
Több mint 58 millió forintot csaltak ki egy hódmezővásárhelyi nőtől. Az ismert módszert alkalmazva banki ügyintézőnek adták ki magukat, majd telefonhívással és személyes találkozóval különösen nagy anyagi kárt okoztak a sértettnek.
A gyerekek öt napon keresztül játékos formában ismerkedtek meg a felelős magatartás és a hivatásos szolgálatok világával.
A csepeli rendőrök néhány nap alatt azonosították és gyanúsítottként hallgattak ki egy garázda autóst.
Egy korábbi vita fajult súlyos tettlegességig Csengődön, ahol egy családból négy férfi lapáttal és ásóval esett neki az utcán egy társaság tagjainak. A nyomozók vádemelést javasolnak a bántalmazókkal szemben.
Egy segítségre szoruló gyermeket és eszméletlen édesanyját segítette ki a vízből az Albán tengerparton a készenléti rendőrség munkatársa. Az édesanya újraélesztését is ő kezdte meg.
A Gödöllői Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai szabadidejükben fogtak el egy lopás miatt körözött férfit.
A tányérján soha nincs hal, és sokáig a horgászat iránt sem táplált vonzalmat, de Szilukács Krisztián zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja ma már elképzelni sem tudja az életét pecázás nélkül. Versenyeken is indul, méghozzá kollegákkal alapított csapat tagjaként.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. augusztus 8-án 0 órától 2025. augusztus 10-én 24 óráig.