Drogültetvényt számoltak fel a KR NNI nyomozói Röszkén

Kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe két férfit.
Kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe két férfit.
A rendőrök 35 határsértővel és két embercsempésszel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök 19 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A rendőrök egy embercsempésszel és tizenegy illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.
Két kerékpárt lopott el az a páros, akik a több százezer forintot érő bicikliket húszezer forintért adták el. A rendőrök megtalálták a feltételezett elkövetőket és a bicikliket is.
Drónt is bevetettek a rendőrök a közlekedők biztonsága érdekében az 37-es számú főútvonalon, Szerencs határában.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai együttműködés keretében csatlakoztak az ILCAD (Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap) elnevezésű nemzetközi figyelemfelhívó kampánysorozathoz.
Széleskörű összefogásnak köszönhetően a jövőben a soproni rendvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat ellátó szervezetek egy egységes épületkomplexumban végezhetik munkájukat a hatékony és konstruktív együttműködés jegyében. A nagyszabású beruházás első ünnepélyes mozzanatára ma délelőtt került sor. Az időkapszulát és az ingatlan alapkövét dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Barcza Attila, országgyűlési képviselő és dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere helyezte el a fejlesztésben érintett szervezetek vezetőinek jelenlétében.
A rendőrök a 63-as úton ellenőrizték a szlovák honosságú autót, a sofőrt és a jármű utasait elfogták és előállították.