Betörte az ablakot és lopott
Az ajkai rendőrök rövid időn belül azonosítottak, és elfogtak egy 39 éves férfit.
Az ajkai rendőrök rövid időn belül azonosítottak, és elfogtak egy 39 éves férfit.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal az öt fiatallal szemben, akik a Parkerdőben megvertek egy férfit és elvették értékeit.
A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 28 éves férfi megtalálásában.
A kerékpáros körverseny biztonsága érdekében több helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.
A Tour de Hongrie második szakasza Bács-Kiskun vármegyében zajlik.
Az elismerést az idei évben Lipták Regina r. törzszászlós, nyomozó érdemelte ki.
A miskolci rendőrök egy közlekedési bűncselekmény pontos tisztázása érdekében kérik a szemtanúk segítségét.
Új fejezet kezdődött a hozzátartozók közötti erőszak elleni fellépésben. Magyarországon először alkalmaznak olyan nyomkövető technikai eszközt, amely valós időben segíti a távoltartási szabályok betartását. Olyan innovatív megoldás védi az áldozatot Csömödéren, amely kézzelfogható védelmet nyújt a bántalmazottnak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést, kiemelt figyelmet fordítva a szexuális erőszak vagy kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekmények miatt körözött bűnözőkre.