Legfrissebb híreink

Hallgatók a főkapitányságon

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységével ismerkedtek meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kar hallgatói.

A füredi rangidős rendőr

Zsaru Magazin

„1939. február 17-én születtem, így én gyerekkoromban még láttam a csendőröket elindulni a szolgálatba szuronyos puskával. Aztán a háború után a laktanyájukból lett a rendőrőrs, és mi ott játszottunk a rendőrök gyerekeivel a porban az udvaron, így nőttem fel közöttük” – idézte fel a fegyveres testületekhez kötődő legkorábbi emlékeit a 85 éves Sárer Béla.

Újabb taxisok célkeresztben

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozóival közösen csapott le. A gyanú szerint a taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak.

Fokozott ellenőrzés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. augusztus 29-én 08.00 órától szeptember 1-jén 24.00 óráig.

Emberölés Öcsödön – frissítve

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fiatalkorút. Őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Üzletekből, autókból lopott

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat, és kezdeményezték letartóztatását.

Biztosan megérte?

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablásról érkezett bejelentés a rendőrségre augusztus 20-án, a rendőrök még aznap elfogták a párost.

Kiszűrtük a körözött mikrobuszt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Német hatóságok által körözött mikrobuszt foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.