Lezárt akta: Megverték a látogatót

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 járdánházi és egy 43 éves győrsági férfivel szemben.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 járdánházi és egy 43 éves győrsági férfivel szemben.
Kirabolt egy nő egy férfit Békés megyében. A rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül elfogták a gyanúsítottat.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat férfi Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Két külföldi férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.
A rangos szakmai megmérettetés gyakorlati részét Gyulán és Békéscsabán is figyelemmel követhetik az érdeklődők.
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki életveszélyesen megsebesített egy nőt Vácon.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőinek kiemelten fontos munkatársainak egészségmegőrzése és egészségfejlesztése.
A bácsalmási rendőrök a bejelentést követően húsz percen belül elfogták a három katymári gyanúsítottat.
A rendőrök a további eljárás során felvették a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.