Ötször lopott, majd hatodszorra rabolt
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit aki a megalapozott gyanú szerint öt helyre betört és egy idős asszonyt kirabolt Farkaslyukon.
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit aki a megalapozott gyanú szerint öt helyre betört és egy idős asszonyt kirabolt Farkaslyukon.
Kerékpárost bántalmazott egy személygépkocsi vezetője Békéscsabán. A rendőrség a konfliktus körülményeinek tisztázása érdekében várja azok jelentkezését, akik látták, hogy mi történt.
A szakértői vélemények kimondták, hogy a biztonsági öv használata megmentette volna mindkét férfi életét.
A budapesti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két utassal szemben, akik hamis iratokkal akarták elhagyni Magyarországot.
Két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
A rendőrök az Ártánd Közúti Határátkelőhelyen elfogták azt a török férfit, aki a gyanú szerint átírta járműve forgalmi engedélyének érvényességét.
A gyanúsítottak bántalmaztak egy fiút, akitől elvették kabátját és óráját.
A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a négy férfival szemben, akik több tonna takarmányt vittek el munkahelyükről.
Teljes,- és részleges forgalomkorlátozásra is kell számítani 2017. május 25-e és 27-e között Tolna megyében.