Legfrissebb híreink

A kórházban vesztette életét

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrautó gázolt el egy gyalogost Szigetszentmiklóson.

Rendőrök a ligetben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi Erzsébet ligetben tartotta Rendőrnapi Programjait a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendezvényre több ezren látogattak ki.

Bozótvágó késsel fenyegetőzött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki B. Roland Albertet, aki Budapesten egy újpesti buszmegállóban előzetes szóváltást követően két bozótvágó késsel fenyegetőzött.

Ismét Rendészeti Túra

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 9 három fős csapat gránáthajításban, térképolvasásban, elsősegélynyújtásban és ügyességi versenyekben is összemérte erejét.

Rendőrnap Zalaegerszegen

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Magyar Rendőrség Napja alkalmából tartott ünnepségen elismeréseket adott át.

Itt számíthat sebességmérésre

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pest megyében a mai napon is több helyen mérik a járművek sebességét a rendőrök.