Egy fiatal lány halt meg a balesetben

Vádemelési javaslattal zárta le az ügyet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Vádemelési javaslattal zárta le az ügyet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Motoros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2015. május 9-én Győrújbaráton és Győrben.
A rendőrök két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják az átányi fiatalkorút.
Teljesen lezárták az 5-ös számú főutat a rendőrök.
A rendőrök a Szeged felől érkezőket Csongrád irányába elterelik.
„Viseletek és egyenruhák Tóth István szabómester munkáiból” címmel nyílt tárlat 2015. május 5-én a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában.
A Békés megyei Orosházán 19 csapat méri össze szakmai tudását, felkészültségét.
A rendőrség egy 22 éves férfit őrizetbe vett.
A dabasi rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Néhány órán belül beazonosították és elfogták a kalocsai rendőrök azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint be akartak törni egy dohányboltba, a művelődési házból pedig egy televíziót loptak el.