Legfrissebb híreink

Regionális verseny Szombathelyen

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vasi rendőrök mellett Fejér megyéből, Somogy megyéből, Veszprém megyéből és Zala megyéből érkezett munkatársak indultak a közlekedésrendészeti versenyen.

Rendőrnap Nógrád megyében

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én rendezte meg lövészeti és főzőversenyét.

Megállt, kiszállt és rúgott

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elé áll annak a gépjárműnek a sofőrje, aki a gyanú szerint azért támadt meg egy gyalogost Debrecenben, mert integetett neki, hogy lassítson.

Áttévedt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A létavértesi rendőrök egy román férfival szemben intézkedtek Kismarja közelében, akiről megállapították, hogy áttévedt az országhatáron.

Szemtanúk jelentkezését várják

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 16010/1242/2015. bűnügyi számon nyomozást folytat a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Táskát és autót loptak

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 28 éves nyíregyházi gyanúsított kihallgatása alatt azzal védekezett, hogy csupán kocsikázni szeretett volna.

Biztonsági intézkedések

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a csornai járőrök is bajbajutottakon segítettek.