Előzetesben anya és fia

További fogva tartásukat rendelte el a nyomozási bíró annak az asszonynak és fiának, akik Miskolcon új pszichoaktív anyagot árultak.
További fogva tartásukat rendelte el a nyomozási bíró annak az asszonynak és fiának, akik Miskolcon új pszichoaktív anyagot árultak.
Mezőgazdasági gépeket lopott szomszédjától egy öcsödi férfi, aki azokat internetes hirdetésen keresztül tovább értékesítette.
Májusban a világ számos országának rendészeti szakemberei gyűlnek össze Budapesten, hogy három napon keresztül összemérjék tudásukat a fegyverkezelés területén.
Lovasberény és Pátka között a forgalom zavartalanul halad.
Erőszakkal vonszolta magával feleségét a gyanúsított.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki örökösödési szerződést kötött a 82 éves sértettel, majd a nyugdíját, lekötött pénzét is elvette.
Lovasberény és Pátka között egy gépkocsi egy kidőlt fának ütközött. Az érintett útszakaszon a forgalom félpályán halad.
Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi nyomozók.
Az apa és fia illetéktelenül fejtett le több mint száz liter üzemanyagot az általuk vezetett tartálykocsiból, majd ezt egy harmadik fél számára értékesítették.
A 6-os számú főút 157. kilométerszelvényénél a forgalomkorlátozás megszűnt.