Legfrissebb híreink

Baleset az M7-es autópályán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két autó ütközött össze a főváros felé vezető oldalon, Tárnok térségében.

Intenzíven ellenőriznek a rendőrök a közutakon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 26 ittas, illetve négy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 33. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Lezárt akta: lopás miatt felelnek

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök befejezték a nyomozást négy férfi ellen, akik több mint félszáz tyúkot loptak el Mártélyról.

Zsaruk a körzetből: Tiszalöki mindenes

Zsaru Magazin

Gál Mihály őrmester, Tiszalök körzeti megbízottja hét évvel ezelőtt járőrként szerelt fel az 5400 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei város rendőrőrsére. A Tiszadobi Rendőrőrs területén is be szokott segíteni.

Szolgálaton kívül is éberen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabadidejét töltő Nógrád vármegyei rendőr észlelése és jelzése alapján fogták el az egyenruhások a 19 éves embercsempészt.

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök egy ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét.