Rendőrkézen a szabolcsveresmarti sírrongáló

A rendőrség rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható encsencsi fiút.
A rendőrség rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható encsencsi fiút.
A 2015. március 27. és március 29. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Egy férfi Ártánd Közúti Határátkelőhelyen egy román születési anyakönyvi kivonattal igazolva magát akarta elhagyni az ország területét, azonban nem tudott románul.
A pásztói rendőrök egy ecsegi férfi házához tartozó melléképületben találták meg az engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszert.
Lopás gyanúja miatt indult ellenük eljárás.
Két napon belül a második párost fogták el a tatabányai rendőrök. Ezúttal kettő perc is elegendő volt az egyenruhásoknak.
Ismeretlen férfi felfeszítette egy dohánybolt ajtaját; cigarettát, alkoholt és pénzt vitt el.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Lezárult a nyomozás.
Két embercsempészt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében, akik 47 határsértőt szállítottak.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.