Egyik nap meglátta, másik nap elfogta

Állatkínzás, fogolyszökés és közel két tucat vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt volt kiadva körözés egy férfi ellen.
Állatkínzás, fogolyszökés és közel két tucat vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt volt kiadva körözés egy férfi ellen.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A balatonfüredi rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a nővel szemben folytatott le, aki egy padon alvó férfitól vette el értékeit.
Néhány óra alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi. Pénteken elfogták, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – már szombaton letartóztatta.
A balatonalmádi rendőrök perceken belül elfogták a csoportos garázdaság elkövetőit.
Az elmúlt hónapokban több százezer forint értékben loptak el rézkábelt a vasúti sínek mellől Balassagyarmaton, ezzel nemcsak hatalmas károkat, de sok bosszúságot is okozva a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) számára.
A nyomozók őrizetbe vettek egy fiatalkorút, aki több autóból is lopott Szolnokon.
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 39 éves etesi férfit, aki Salgótarján belvárosában bántalmazta és erőszakkal elvette a 81 éves nő táskáját.
Ismét ellenőrizték a frekventált helyeket.