Feloldották a XIV. kerületi útlezárásokat
Ismét járhatóak a második világháborús bomba miatt lezárt útszakaszok.
Ismét járhatóak a második világháborús bomba miatt lezárt útszakaszok.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2015. január 20-án 10 órától az Enyingi Rendőrőrs épületébe várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat.
Egy személy életét vesztette. Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A sofőr és 36 éves utasa is életét vesztette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt balesetben, amelyben az elsődleges adatok alapján a gépjármű vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.
Együttműködési megállapodást kötött a Szolnoki Rendőrkapitányság és négy település roma nemzetiségi önkormányzata.
A mezőtúri rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azokat a helyi férfiakat, akik az éjjel több garázst törtek fel Mezőtúron.
Készpénzt és ékszereket kapott a magát a sértett unokájának valló csaló.
A tettesek az 50 éves ciráki erdő akácfáiból loptak.
A határsértőket a Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei Győrben a szerelvényről leszállították.
Útlezárásra kell számítani a főváros XIV. kerületében egy második világháborús bomba miatt.