Balesetek Pest megyében
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A helyszínelés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul halad.
A rendőrök mindkét oldalon lezárták a belső sávot, torlódás várható.
Mezőhegyesen, a vasútállomáson a gyanú szerint egy tervérpár bántalmazott egy férfit, akitől elvették az értékeit.
Az elmúlt évben végzett kiemelkedő szolgálatellátásukért kaptak jutalmat a rendőrség dolgozói.
Veszélyes légfegyver.
A bűncselekmény elkövetésétől számított fél óra elteltével rendőrkézre került a jármű önkényes használója.
Gyulán, a Bárdos garázssoron történt bűncselekményekkel gyanúsítható az a három férfi, akik ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség.
Életének 53. évében elhunyt Dobos Imre r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, aki 10 évig vezette a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságot.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik egy kazincbarcikai lakást három nap alatt rámoltak ki.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.