Rendőrkézen a bordélyházakat működtető páros

Letartóztatásban a Münchenben és Kecskeméten bordélyházakat üzemeltető magyar páros. A két férfit a KR NNI a német hatóságokkal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően fogta el.
Letartóztatásban a Münchenben és Kecskeméten bordélyházakat üzemeltető magyar páros. A két férfit a KR NNI a német hatóságokkal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően fogta el.
Az elkövetők graffitit helyeztek el, amivel kárt okoztak. A kisbéri rendőrök már két főt gyanúsítottként kihallgattak.
Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megemlékeztek a Himnusz 200. születésnapja alkalmából.
Kővel dobták meg a dohánybolt ajtaját, a terézvárosi rendőrök keresik a videón látható két fiatalt.
Az egyik tettest tavaly decemberben, társát néhány napja fogták el a ceglédi rendőrök. A páros vagyon elleni bűncselekményekkel borzolta az Ugyer településrészen élők kedélyeit - ennek immár vége.
A rendőrök több mint 200 járművezetőt ellenőriztek.
A BRFK és a társszervek vasárnap 80 menekültet fogadtak a fővárosban.
A fővárosi rendőrök még a helyszínen elfogták a kifosztással gyanúsítható nőt.
Öt autó ütközött össze a főváros felé vezető oldalon, Törökbálint térségében.