Szünetel a határforgalom a lónyai közúti határátkelőhelyen
A leállás a gyalogos és a személygépjármű forgalmat egyaránt érinti.
A leállás a gyalogos és a személygépjármű forgalmat egyaránt érinti.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Varga Péter rendőr dandártábornok a meghívott középiskolásokat köszöntve fogalmazott így, amikor a rendőri hivatás népszerűsítésére szervezett rendezvényt megnyitotta.
Egy mezőkövesdi lopássorozatra tettek pontot a rendőrök. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a férfit, aki tíz bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.
A salgótarjáni rendőrök elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki két férfit.
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a zalai rendőrök az Eszteregnyén történt emberölés részleteiről 2023. január 13-án.
Garázdaság és más bűncselekmények miatt kell felelnie a csökölyi férfinek, aki a jogerősen kiszabott szabadságvesztés ellenére nem akart börtönbe vonulni.
Lopás miatt kell felelnie az erki férfinek.
Nem mindennapi helyzetben találta magát két hajdúszoboszlói lakos és egy szabadnapos rendőr. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte helytállásukat.
Emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmények miatt folytattak eljárást a Fejér vármegyei rendőrök négy gyanúsítottal szemben.
A pápai rendőrök szabálysértési őrizetbe vették az engedély nélkül vezető sofőrt, a további közlekedési jogsértései miatt pedig pénzbírsággal és járművezetéstől eltiltással sújtották.