Egy szabadnapos rendőr kiszúrta a késtolvajt

Az edelényi egyenruhások szabálysértési őrizetbe vettek egy lopáson tetten ért férfit.
Az edelényi egyenruhások szabálysértési őrizetbe vettek egy lopáson tetten ért férfit.
A rendőrök 24 órán belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 35 éves tótkomlósi férfit, aki egy késsel többször megszúrta ismerősét, illetve annak gyermekét is megpróbálta megsebesíteni apátfalvi otthonukban. Emberölés kísérlete miatt kell felelnie.
Több, engedély nélkül tartott élesfegyvert és lőszert foglaltak le a rendőrök egy miskolci férfitől.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy hajósi pincében és egy kiskunmajsai ingatlanban találták meg a kiskunhalasi rendőrök az ültetvényeket.
A Kisbéri Rendőrkapitányság területén hajtottak végre körözési akciót az egyenruhások.
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei egy sérült férfin segítettek.
A hatóság tagjai a 27 éves férfit egy parkolóban fogták el, míg a 38 éves bátonyterenyei lakost egy szekrényben elbújva találták meg.
A tatai rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki egy helyi üzlet kirakatát már betörte, de a további cselekményében a rendőri elfogás megakadályozta.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét a téli időjárás és a megváltozott útviszonyok miatt a sebességtúllépés veszélyeire!