Tetten érték a motorral érkező unokázós futárt a fővárosi nyomozók

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja és a Zseblopási Alosztály nyomozói elfogtak egy 35 éves férfit, aki négy alkalommal vett át pénzt, átvert idősektől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja és a Zseblopási Alosztály nyomozói elfogtak egy 35 éves férfit, aki négy alkalommal vett át pénzt, átvert idősektől.
Kilenc hónapnyi felderítő munka végén, illegális ügyfélfogadása közben ütöttek rajta a monori rendőrök egy férfin.
Közeli hozzátartozója értékeit tulajdonította el egy 48 éves tereskei nő.
Jogellenesen jutott be az ország területére öt külföldi férfi.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A nagykállói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták.
Átadták a román hatóság képviselőinek a Magyarországra illegálisan érkezett afgán állampolgárt.
A Kecskemét térségében történt baleset során a gyanúsított felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.