Zaklatta a nőket Gyöngyösön, elfogták a rendőrök

Egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Rövid időn belül azonosították a szekszárdi nyomozók azt a 40 éves férfit, aki néhány nap alatt több helyi tanyát is feltört.
Megfordult, majd a forgalommal szemben haladt egy csongrádi férfi az M43-as autópályán Szeged közelében. Az ellenőrzése során további szabálytalanságokat is megállapítottak az intézkedő rendőrök.
A pestszentlőrinci rendőrök keresik az ismeretlen férfit.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
Háromrendbeli közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja és számos közlekedésrendészeti szabálysértés elkövetése miatt folytatnak eljárást egy 37 éves kaposvári férfival szemben.
Gál Sándor r. alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője a terézvárosi emberölésről videóban mondja el a legfrissebb részleteket.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai egy 51 éves helyi sofőrt hallgattak ki gyanúsítottként.