Torlódás a 7-es számú főúton
Két gépjármű ütközött össze Martonvásár térségében.
Két gépjármű ütközött össze Martonvásár térségében.
Már előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki a megalapozott gyanú szerint több lakásba tört be Ináncs településen.
A rendőrség a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható négy helybeli fiatalt.
Csákvár és Zámoly között újra zavartalanul halad a forgalom.
Egy salgótarjáni buszon lökdöste az 52 éves karancslapujtői nő az ellenőrt.
A rendőrök a XV. kerületben fogták el azt a férfit, aki ellen nyolc elfogatóparancs volt érvényben.
A győri nyomozók azonosították és elfogták a három gyanúsítottat.
A derecskei rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 16 éves fiút, aki egy vonaton megfenyegette a sértettet és elvette a mobiltelefonját.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntettének meglapozott gyanúja miatt indított eljárást egy mindszenti férfi ellen, aki egy személygépkocsit tulajdonított el a városban.