Kábítószer hatása alatt okozott balesetet

A győri nyomozók őrizetbe vették a 20 éves sofőrt.
A győri nyomozók őrizetbe vették a 20 éves sofőrt.
A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a férfit, aki cannabistöveket nevelt érdi házának pincéjében.
A hajdú-bihari rendőrök több vendéglátóhelyen is intézkedtek a hétvégén.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A balatonalmádi nyomozók azonosítottak, majd Siófokon elfogtak egy 35 éves férfit 34 éves társával együtt.
Erős indítással kezdődött a hétfő reggel annak a férfinak, akit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai fogtak el a kisteleki rendőrökkel együtt Cserkeszőlőn.
Az oroszlányi nyomozók a DELTA program keretében őrizetbe vettek egy 50 éves férfit, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A Békés vármegyei rendőrök sorra csapnak le a kábítószer-kereskedőkre, a vevőikre és azokra is, akik új pszichoaktív anyagot használnak. Tegnap négy rendőrkapitányság három terjesztő és hét fogyasztó ellen indított eljárást.
Fogadja meg tanácsainkat, hogy biztonságosan teljenek a motoron eltöltött hónapok!
Március elején különleges tréning helyszíne volt a Miskolci Rendvédelmi Technikum (MRVT) objektuma, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) oktatói ugyanis összevont csoportban foglalkoztak Z generációs rendőr- és egészségügyi technikumi tanulókkal.