Több betörés

Ebben az évben a gyanú szerint öt helyre is betört az a férfi, akit tegnap vettek őrizetbe a rendőrök.
Ebben az évben a gyanú szerint öt helyre is betört az a férfi, akit tegnap vettek őrizetbe a rendőrök.
Véget ért Mályiban a balesettel érintett útszakasz helyszínelése és a műszaki mentés.
Teljes útlezárás mellett tart a helyszínelése Mályiban annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek, amelyben egy pékárut szállító kisteherautó és egy menetrend szerint közlekedő helyközi autóbusz ütközött össze.
A győri és a kapuvári rendőrök három férfit állítottak elő az elmúlt 24 órában.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai feloldották a Csörnöc-patak áradása miatt bevezetett forgalomkorlátozást 2014. december 11-én.
A belga gépkocsivezető három koszovói nőnek és nyolc gyermeknek nyújtott segítséget. Három férfi honfitársuk taxival akart külföldre jutni.
VIDEÓVAL: Fehér port és tablettákat foglaltak le a rendőrök egy férfitől Békéscsabán.
Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a dunakeszi rendőrök.
Négy bánokszentgyörgyi és egy tótszentmártoni férfi ellen javasolt vádemelést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, akik autót loptak, betörtek több helyre és más bűncselekményeket is elkövettek Zala megyében.
„Favágókat” értek tetten a kaposvári és a barcsi rendőrök.