Befejezték a helyszínelést a 2104. sz. úton
A balesetben ketten sérültek meg.
A balesetben ketten sérültek meg.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a gödöllői rendőrök.
Testvére garázsából akart lopni a 19 éves esztergomi férfi.
A gyanúsítottak az autók zárszerkezetének jeleit blokkolták, így jutottak hozzá a gépkocsikban hagyott értékekhez.
Elfogták a határsértőket a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei.
Egy 26 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, aki az interneten ismerkedett meg a gyermekkel.
A gyanúsított nem tudta beindítani a járművet, ezért kint hagyta azt az utcán.
A tatabányai rendőrök két órán belül elfogták N. Lászlót.
A sértett táskája helyett mellé tette pénztárcáját, a gyanúsított pedig ahelyett, hogy visszaadta volna, eltulajdonította a több százezer forintot tartalmazó bukszát.
Vendéglátóját bántalmazta egy férfi Kadarkúton.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.