Halálos vonatgázolás Budapesten
Vonat gázolt el egy férfit Budapesten a XI. kerületben.
Vonat gázolt el egy férfit Budapesten a XI. kerületben.
Baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a közlekedőknek Jászalsószentgyörgy külterületén, a 32-es számú főúton.
A rendőrök befejezték a helyszínelést a Sáránd és Derecske közötti útszakaszon történt anyagi káros baleset helyszínén.
Háza elől szedte fel a köztulajdonban lévő beton járólapokat az az ózdi férfi, akit a rendőrök tetten értek.
A 6-os és 65-ös számú főutak találkozásánál az épülő körforgalomban a korábbiaktól eltérően a járművezetőkre a körforgalomban való közlekedés szabályai vonatkoznak.
Egy kamion és egy mezőgazdasági munkagép ütközött össze Sáránd és Derecske között.
A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja „Legyen általad több a világ” címmel pályaválasztási vásárt szervezett Békéscsabán. A rendezvényen a rendőrség képviselői is várják a fiatalokat.
A Sarkadi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási Ügyészség felé.
Egy 70 éves férfi sérült meg a balesetben.
Több bűncselekménnyel gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök.