Legfrissebb híreink

Megtámadták és elvették a tárcáját

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a kiskőrösi rendőrök azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy hazafelé kerékpározó 64 éves keceli lakost raboltak ki.

Baleset a 86-os főúton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csorna belterületén két kamion egymásnak hajtott.

Szatyrot rabolt, kezet tört

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a gyanúsítottat, aki Miskolcon egy táska megtartásáért olyan erőt fejtett ki, hogy az a sértett kezét is eltörte.

Lezárt ügyek: rendőrkézen az üzemanyagtolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 48 órán belül bíróság elé állították azt a négy férfit, akik a Miskolc melletti közlekedési csomópont építésén dolgozó munkagépekből üzemanyagot tulajdonítottak el.

Befejezték a baleset helyszínelését Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 13 óra 15 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Előzetesben közokirat-hamisítás és csalás miatt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták és őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint valótlan adatokat jegyeztetett be a cégnyilvántartásba.