Kábítószer a kocsiban
Balesetet szenvedtek, így derült ki, hogy kábítószer is volt a kocsiban.
Balesetet szenvedtek, így derült ki, hogy kábítószer is volt a kocsiban.
A Szolnoki Járásbíróság testi sértés bűntett, továbbá a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki körözést Zs. József ellen, akit a napokban Törökszentmiklóson fogtak el a rendőrök.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy zsebkéssel megvágta egy másik férfi kézfejét.
A megmérettetésen a belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás, tanintézetek) 16 csapatának, 160 játékosa lépett pályára.
Társa is volt a fiúnak, aki az értékesítésben segítette a tolvajt.
Vádemelési javaslat két férfival szemben, akik a miskolci villamoson bántalmaztak egy idős embert.
Kinevezték Farkas Gábor r. ezredest, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányának.
Az autó vezetője letért az útról, fának csapódott és a helyszínen életét vesztette.
A zalai rendőrök három gyanúsítottat fogtak el.
Egy kigyulladt kisteherautó miatt félpályán, rendőri forgalomirányítás mellett haladhat a forgalom Kemestaródfa és Vasalja között.